Az "Alternatíva" Alapítvány a gyermekek és fiatalok kiegyensúlyozott fejlődéséért bemutatása

A 2006. július 9-én bejegyzett közhasznú szervezet azért jött létre, hogy többet és hatékonyabb formában tegyen a megelőzés érdekében; új, látványos, a célcsoport számára barátságos és ember-közeli módszerekre, kézenfekvőbb helyszínekre van szükség. Az "Alternatíva" Alapítvány "A Te helyed" elnevezésű programja éppen ezért, - a "Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez" mondást követve - a fiatalok és a veszélyeztetett csoport által leggyakrabban látogatott helyszínt, a bevásárlóközpontokat választotta megelőző tevékenysége helyszínéül.

Az alapítvány, úgynevezett alacsonyküszöbű szolgáltatásait, a szakemberek úgy dolgozták ki, hogy azok megfeleljenek a betérők elvárásainak. Semmi sem kötelező, de minden lehetséges, amire szükség mutatkozik. Az igényeket előzetesen felmérve, a helyiségeket úgy alakították ki, hogy ott lehetőség nyíljon ismerkedésre, személyes tájékozódásra, beszélgetésre, illetve csoportfoglalkozásokra, vagy akár egyéni tanácsadásra is.

Háttér

A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetésével 2005-ben lezárt, "Fények és árnyak - Rizikótényezők, prevenciós szükségletek és lehetőségek" című kutatási program számos megvalósítandó célja között olyan vizsgálat elvégzését is tartalmazta, amelyek a leginkább rászoruló populáció szükségleteinek, életmódjának, életformájának alaposabb megismerését segítik elő, valamint olyan intervenciós stratégiák kimunkálására ösztönöztek, amelyek a beavatkozást oda helyezik, ahol a problémás gyerekek és fiatalok otthonosan mozognak.

Az említett program a pláza látogató fiatalok viselkedésének, életérzésének, életfelfogásának vizsgálatát tűzte ki céljául. Egy 2003-as lakossági adatfelvétel (ADE) szerint a rizikómagatartások szempontjából leginkább érintett 14-30 éves korosztály kétharmada legalább havi-kéthavi rendszerességgel látogat plázába, mintegy negyedük, pedig legalább heti gyakorisággal jelen van ezen a színtéren. A másik érv, ami amellett szól, hogy a bevásárlóközpontokat beavatkozási helyszínként érdemes számba venni az, hogy a kutatások szerint az egészséget veszélyeztető magatartás előfordulása szignifikánsan együtt jár a plázalátogatás gyakoriságával. 14-30 év közötti fiatalok körében végzett kérdőíves vizsgálat eredményei alátámasztották azon előzetes feltételezéseinket, miszerint a pláza-látogatókat tekinthetjük a fiatalok egy olyan csoportjának, mely a problematikus életvezetés, azon belül is szenvedély-szerhasználat tekintetében veszélyeztetettnek tekinthető.

Az Alternatíva Alapítványról

Az alapítvány létrehozói a jelenleg működő központokat üzemeltető (Pólus Center, Pécs Pláza) civil szervezet (INDIT, MADÁSZ). Az alapítvány vagyona jelenleg 100 000 Ft, amelyhez várjuk a támogatók befizetéseit.

Az alapítvány szerepe a finanszírozásban:
. az egységes látványterv alapján az egyes újonnan létrejövő helyiségek kiviteli terveinek elkészíttetése, valamint a helyiségek kialakítása;
. a prevenciós hálózat szakmai irányítása, a szervezet működtetése;
. alacsonyküszöbű szolgáltatások normatív támogatásának, a pályázaton elnyert összegek, valamint az alapítvány munkáját segítő szponzorálás fogadása;
. a működés finanszírozása,

A prevenciós tevékenységet végző civil szervezetek, a bevásárló központokkal együtt pályázhatnak "Alternatíva" létrehozására. A pályázat feltétele, hogy a pályázó civil szervezet alkalmas legyen (szolgáltatások, szakemberek, felszereltség) a normatív (működési) támogatás fogadására, valamint, hogy a bevásárló központ kedvezményesen nyújtson lehetőséget üzlethelység bérletére.

Kuratórium

Elnök: Dr. Demetrovics Zsolt pszichológus
Tagok: Dr. Buda Béla pszichiáter
Paksi Borbála szociológus
Dr. Rácz József pszichiáter
Sebestyén Edit egészségfejlesztő

Felügyelő bizottság

Elnök: Széli Ferencné gazdasági szakértő
Dr. Felvinczi Katalin pszichológus
Kovacsics Leila pszichológus

Adószám: 18190742-1-42

Bejegyzési szám: 9944

Bankszámlaszám: 14100103-89669649-01000000 Magyarországi Volksbank Zrt.

Székhely: 1145 Bp. Amerikai út 96.
Levelezési cím: 1136 Bp. Herzen utca 6.
Telefon: 339-37-04
Fax: 339-37-04